Az emberi jogok elismertetéséért küzdő karitatív nemzetközi szervezet, az Amnesty International kitüntetéssel jutalmazta Jennifer Lopezt legújabb filmjéért, a
Bordertownért (
Határváros).
 J Lo az Amnesty International kitüntetésével - Fotó: Getty Images |
Az alkotás, amit szerdán mutattak be a Berlini Filmfesztiválon, valós eseményeket dolgoz fel, melyek a 90-es évek elején kezdődtek és a mai napig se értek véget. A mexikói Ciudad Juarez városában több száz (az Amnesty International szerint körülbelül 400) nőt erőszakoltak és öltek meg az elmúlt 14 évben. A szörnyű események kezdete óta a rendőrség több gyanúsítottat is letartóztatott, de jelentős eredményeket még mindig nem tudott felmutatni.
J Lo, aki a film bemutatója előtt vehette át az Amnesty kitüntetését, „a világ legmegdöbbentőbb, legnyugtalanítóbb, és egyben legkisebb mértékben publikált emberiségellenes bűntettei” közé sorolta a Ciudad Juarez-i eseményeket. Az énekes-színésznő emellett kifejezte tiszteletét Norma Andrade iránt, aki miután a 17 éves lányát megölték létrehozott egy szervezetet az áldozatok szüleinek a támogatására. „Fantasztikus asszony, valódi ösztönző erőt képvisel.” – mondta Jennifer Andrade-ról, aki a berlini ceremónia egyik díszvendége volt.
 Antonio Banderas és J Lo a Bordertownban - Fotó: outnow.ch |
A
Bordertownban - amit producerként is jegyez – Jennifer Lopez újságíróként tolmácsolja a Ciudad Juarez-i szörnyűségeket, Antonio Banderas és Martin Sheen közreműködésével. Az alkotást a tavasz folyamán több európai országban is bemutatják, de még nem lehet tudni, mikor érkezik meg a hazai mozikba.